A határállítás nehézségei – Hogyan tudjuk képviselni a határainkat?

Dr. Szántó Szilvia

2025.03.03.

Olvasási idő: kb. 5 perc

Nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kihívás a határaink képviselete. Akár főnök-beosztott, akár kollégák között vagy egyéb együttműködés során. Sokaknak ismerős a helyzet, hogy amikor épp indulnának haza, kapnak egy fontos feladatot a főnöktől vagy már éppen eléggé leterheltek, de az egyik kolléga ismét szívességet kér. A kiégés, túlterheltség hátterében is gyakran a határhúzás hiánya jelenik meg.

Honnan ered, hogy nem vagyunk képesek megfelelően képviselni önmagunkat?

A múltunkból

Önmagunk képviseletét, vagyis annak képességét, hogy meg tudjuk húzni a határainkat, olyan szülőktől tanulhatjuk meg, akik érzelmileg ránk hangolódnak, figyelnek az igényeinkre. Ha a szülő túlságosan kontrollálja a gyerekét, ráerőlteti az akaratát, fizikailag, verbálisan vagy érzelmileg bántalmazza, akkor a gyerek felnőve nem lesz képes a határai beazonosítására, nem tud nemet mondani, és lelkiismeret-furdalása vagy bűntudata lesz, ha felmerül benne, hogy kifejezze és képviselje az igényeit.

Megfelelési kényszerből

Nem csak aktív bántalmazástól jelenhet meg a határállítási nehézség. Az érzelmi elhanyagolásban, azaz magányban felnövők különösen gyakran lesznek érintettek megfelelési kényszerben, és nem tudják meghúzni a határaikat.

Alaphiedelemből

Sokan vélik úgy, hogy a béke és a nyugalom az elsődleges, és a konfrontáció (pl. határmeghúzással) kerülendő, hiszen a konfrontáció vagy a konfliktus káros dolog. (Márpedig nélkülük nincs fejlődés.)

Félelem mások megbántásától

Akik félnek a határaik meghúzásától, többnyire azért teszik, mert nem akarnak megbántani vagy cserben hagyni másokat. Inkább önmagukat hozzák hátrányos helyzetbe.

Nincs eszköztár

Sokan nem tudják hogyan is kellene nemet mondaniuk, nincsen meg a hatékony kommunikációs eszköztáruk hozzá.

Mit képviselnek a határaink?

Az én-közlések erőszakmentes kommunikációt tesznek lehetővé, továbbá segítenek magunkban is tisztázni, mi a problémánk az adott helyzettel. Az én-közlések azért is működnek, mert a saját érzéseinkről beszélünk, és ezzel a másik fél nem tud vitába szállni, hiszen az nem megkérdőjelezhető. (Az én-közlések elnyomó típusú emberekkel sajnos nem működnek, ott más megoldást kell találnunk.)

A határok meghúzása azt üzeni, hogy tiszteljük és szeretjük magunkat. A határainkkal mutatjuk meg másoknak, hogyan bánjanak velünk. A határaink képviselete a mi felelősségünk. Ha nem húzzuk meg a határainkat, könnyen kihasználhatnak bennünket mások, és erre – a határmeghúzás hiányában – valójában mi adunk engedélyt.

A határhúzás képessége fejleszthető. Fokozatosan kezdjük el a változtatást, akár kis lépésekben – például csak egy-egy kolléga felé. Képviseljük magunkat én-közlésekkel, amelyek a te-közlésekkel szemben nem minősítenek, hanem a konkrét helyzetre vonatkoznak, valamint az ahhoz kapcsolódó belső érzéseinket fejezik ki a másik fél számára. Az a cél, hogy a kommunikációban ne legyen számonkérés, vád, ne szorítsuk sarokba a másik felet, hanem önmagunkról beszéljünk.

Az én-közléseknek három eleme van: az első a saját érzéseink megfogalmazása, a második a konkrét helyzet leírása, a harmadik az indoklás, a következmények megfogalmazása. Például:

Amikor rendszeresen a kezdés előtt 10 perccel mondod le a megbeszéléseket, akkor azt érzem, hogy az én időbeosztásom nem számít. Ez viszont rombolja a céghez és a munkámhoz való hozzáállásomat.”

Dr. Szántó Szilvia író, mentálhigiénés tanácsadó
drszantoszilvia.hu

További jól működő stratégiák a nemet mondáshoz, avagy a nemet mondás előtt:

Mit helyett miért

A figyelmünket ne arra összpontosítsuk, hogy mit akar a másik fél, hanem arra, hogy miért akarja ezt. Derítsük ki, hogy miért van a kért dologra szüksége a másiknak, így lehet, hogy kínálkozik egy másik megoldás, ami nem a mi azonnali cselekvésünket igényli.

Kínáljunk alternatívát

Lehet, hogy hirtelen/rövid idő alatt pl. adott pénzügyi mutatóra tudunk egy 80 százalékos becslést adni, de a további 20 százalékos pontosításnak csak másnap tudunk nekiállni. Vagy ahelyett, hogy túlóráznánk, kínáljuk fel, hogy másnap az adott feladattal kezdünk. Vagy ha van egy kolléga, aki folyton kérdez tőlünk (megzavarva a munkavégzésünket), akkor egyeztessünk vele a napban egy idősávot, amikor csak rá figyelünk és meg tudjuk beszélni vele a feltett kérdéseit.

Képviseljük az okokat!

Amikor a munkaidő lejárta előtt fél órával kapok új feladatot, az több okból is kellemetlenül érint: egyrészt a munkaidő lejárta után más programot ütemeztem be, és ott a csúszás bajt hoz a számomra, így az utolsó félórás munkavégzés közben ezen fogok agyalni. Másrészt lelkiismeretesen végzem a munkám, nem akarom összecsapni, de ha kevés időt kapok rá, nem tudom pontosan megoldani a feladatot, márpedig ez a szándékom. Ki tudnánk közösen találni valamit az ilyen hirtelen helyzetek kezelésére? El tudod mondani, hogy miért van szükség hirtelen ennek a feladatnak az elvégzésére/a kérdés megválaszolására?

A határállítás elsajátítása egy folyamat, ami gyakorlást igényel. A gyakorlásból adódó eredmények, akár apró sikerek segítenek bennünket abban, hogy legközelebb is kiálljunk önmagunkért.

Fontos, hogy dolgozzunk az alaphiedelmeinken, az önképünkön, gyermekkorunk érzelmi sebein, hogy immár megnövelt önbizalommal, önbecsüléssel és önhittel képviselhessük magunkat, illetve megállíthassuk határaink megsértését. Jó, ha van eszköztárunk ehhez, de csak akkor tudunk vele élni, ha nemcsak a fejünkkel tudjuk, hanem a szívünkkel is érezzük, hogy jogunk van képviselni magunkat, jogunk van kiállni önmagunkért és már nem engedjük meg a méltatlan bánásmódot. Önszeretet, öntisztelet, önbecsülés nélkül nem tudjuk magunkat hitelesen képviselni és ezt az a fél is érezni fogja, aki át akar lépni a határainkon.

Mások számára is segítség, ha felvállaljuk az igényeinket, a határainkat, mert ebből tudják, meddig tolhatják ki határainkat. Ez biztonságérzetet adhat számunkra, hiszen nem kell kitalálniuk, mi megy végbe bennünk. A határaink kijelölésével átláthatóbbá, érthetőbbé válunk, és a kapcsolódás is biztonságos kereteket kap.

Dr. Szántó Szilvia

Könyvek a szerzőtől

Dr. Szántó Szilvia

Dr. Szántó Szilvia

Megosztás

Kik vagyunk mi?

 

„Olyan, mintha egy intelligens, őszinte barátod ülne le veled beszélni a céged problémáiról – szarkasztikusan, élesen, de segítő szándékkal, miközben végig bólogatsz, hogy ‘úristen, ez rólunk szól’.”

Több, mint 10 év szakmai tapasztalatát felhasználva segítjük a hazai KKV szektort, legyen szó akár új vállalkozás indításáról vagy meglévő cégek fellendítéséről. Szakterületeink pl.: marketing, weboldal készítés, arculattervezés, finanszírozás vagy pénzügyek.  Ha tetszett a cikk, itt megtalálod az elérhetőségeinket:

ELÉRHETŐSÉGEK – KAPCSOLAT

Üdv.:

Ricsi és Bálint

New Wave Business – Consulting | Marketing | Szoftver

További ajánlott tartalmaink a témában:

Nézd és kövesd social media oldalainkat:

Fejtsd ki véleményed az olvasottakról:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Analitika sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.