A vállalatoknál gyakran maga a vezető az, akinek a viselkedése visszafogja a cég növekedését. A főnök, aki elvileg a siker motorja kellene legyen, néha a legnagyobb kerékkötővé válik. Nem azért, mert ne akarna jót. Sőt, éppen ellenkezőleg: túl jót akar, mindent is akar.

Képzeljünk el egy tipikus jelenetet: a vezető (nevezzük Bélának) reggel héttől éjfélig a cégen pörög. Minden apró döntés az ő kezén megy át, minden emailt látni akar, minden szerződést személyesen ír alá, még azt is számon tartja, ki mikor megy ebédelni. Béla nem akar rosszat. Sőt, ő az, aki az első perctől az utolsóig a cégért él. Azonban épp ebben rejlik a probléma: ő maga sem veszi észre, hogy az irányításmániája hosszú távon nem erősíti, hanem gyengíti a vállalkozását. Béla szentül hiszi, hogy nélküle összeomlana a világ – és ezt nap mint nap bizonyítja is… saját magának. Kontrollmániás, mikromenedzsel, nem bízik senkiben, és úgy érzi, „ő mindent jobban tud” mindenkinél. Ismerős? Ha valamelyik jelenetnél bólintottál, könnyen lehet, hogy épp te vagy a saját vállalkozásod növekedésének legnagyobb gátja.

A fejlődés kéziféke

Béla tipikus kontrollmániás vezető: mindent a kezében akar tartani. Ha a recepciós vesz egy új tűzőgépet, arról is értesíteni kell őt. Ha a marketinges kirakna egy posztot Facebookra, előbb engedélyeztetni kell „a Bélával” (aki persze átfogalmazza, mert ő jobban tudja). Sőt, még a vécépapír-beszerzés sem úszhatja meg a személyes jóváhagyását. Miért? Mert szerinte „kis dolog nincs” – minden részlet fontos, és természetesen ő tudja, mi a jó a cégnek.

Gondolhatnánk, hogy végülis ez „a Béla” cége, kezdjen vele amit akar, ő fog belenyomorodni a rengeteg munkájába. Mi lesz ennek a tevékenységnek az eredménye? A csapat egy idő után leszokik a gondolkodásról is. Minek törjék magukat önálló döntésekkel, ha a főnök úgyis felülbírál mindent? Egy tízperces feladatból fél napos várakozás lesz, mert minden aprósághoz Béla pecsétje kell. A dolgozók sorban állnak az irodája előtt egy aláírásért, miközben a munka áll. Béla pedig este hősnek érzi magát, hiszen ma is mindent elintézett saját kezűleg. Abba már nem gondol bele, hogy pont emiatt nem haladt semerre a cég szekere. A kontrollmánia úgy működik, mint a behúzott kézifék: a motor bőghet, füstölhet, de az autó nem fog felgyorsulni.

Amikor „a Béla” levegőt sem hagy

A kontrollmánia kéz a kézben jár a mikromenedzsmenttel. Béla nemcsak eldönteni akar mindent, de ott lohol a beosztottjai nyakában is. Látni akarja, hogyan csinálják meg, amit rájuk bízott (már ha egyáltalán rájuk bízott valamit). Ott áll az alkalmazott mögött, és kikerekedett szemmel figyeli, ahogy az gépel. Időnként közbeszól: „Biztos jó fájlt nyitottál meg? Várj, inkább majd én megcsinálom.”

Béla minden apróságba beleüti az orrát: a prezentáció betűtípusától a kávéfőző gombjain át a céges faliújság elrendezéséig mindenhez van hozzáfűznivalója. Persze ő ezt segítőkészségnek és alaposságnak tartja. A beosztottak viszont úgy érzik magukat mellette, mint óvodások a dadus mellett – semmi szabadság, semmi bizalom. Az eredmény? Nulla kezdeményezőkészség. Mindenki csak végrehajt, kérdez, engedélyt kér. Senki nem mer egyéni döntést hozni, hiszen úgyis le lesz hurrogva. A munkamorál szépen lassan a béka feneke alá süllyed, hiszen ki lelkesedne egy olyan munkáért, ahol még a levegővételt is ellenőrzik?

A hárítás kultúrája

Mi áll a háttérben? Gyakran a mélyben ott lapul a bizalmatlanság. A kontroll-, és mikromenedzser főnök valójában nem bízik a saját embereiben. Béla hiába hangoztatja, hogy „persze, remek csapatom van”, ha utána azzal folytatja félhangosan: „…csak figyelni kell őket”. Mindenkiben kételkedik. Béla olyan bizalmatlan, hogy a saját árnyékát is poligráfra kötné, ha tehetné.

A bizalmatlanság mérge gyorsan szétterjed a szervezetben. Ha a vezető nem bízik senkiben, előbb-utóbb senki nem fog bízni a vezetőben sem. A dolgozók folyamatosan úgy érzik, bizonygatniuk kell az igazukat, védekezniük kell még akkor is, ha semmi rosszat nem tettek. Eluralkodik a “hárítás kultúra”: mindenki igyekszik írásos nyomokat hagyni maga után (biztos, ami biztos, legyen mivel védekezni, ha Béla előveszi őket), és senki nem mer kockázatot vállalni. A csapatmunka helyett az “árnyéktevékenység” megy – mindenki a saját hátát védi ahelyett, hogy együtt húznák a szekeret. És ami a legrosszabb: a jó munkaerő, aki érzi, hogy nem bíznak benne, előbb-utóbb továbbáll oda, ahol megbecsülik.

A tévedhetetlen vezető tévedése

A bizalmatlanság sokszor párosul azzal az attitűddel, hogy „én mindent jobban tudok”. Béla azért nem hallgat igazából senkire, mert szilárdan hiszi: ő a legokosabb és legtapasztaltabb ember a cégében. Hiszen ő alapította a céget, ő látott már mindent, ugye? Ha egy kolléga előáll egy új ötlettel, Béla sokszor kapásból rávágja: „Nem úgy van az – én ebből már megjöttem!” Ha egy szakértő hoz egy elemzést, ő talál benne kivetnivalót: „Nem értesz te ehhez, majd én megmondom a tutit.”

Miért is törjék magukat a munkatársak új ötletekkel? Bélánál ott a bölcsek köve, minek vitatkozni vele. Aztán amikor a piac keresztülhúzza a számításokat és a cég kisbaltaként áll bele a földbe, jön a döbbenet: hoppá, talán mégsem vagyok mindenható. Borzasztó cash flow, az éves megrendelésszámok elmaradnak, halmozódnak a szállítói tartozások, szorítanak a hitelek. Ekkor már sokszor késő – az igazán tehetséges kollégák elmentek, az új irányokat a versenytársak határozzák meg, és a cég lemarad. Egy vezető, aki nem tud kilépni a saját zsenialitásának árnyékából, azt kockáztatja, hogy egy ember fejével próbál gondolkodni egy egész piacon. Ez egyenes út a kudarchoz.

Arcon csap a kudarc

Egy darabig talán működik a dolog puszta erőlködésből (Béla napi 16 órázik, tűzolt, kontrollál, átszervez), de ez nem fenntartható. Hatékonysággal már kicsúfolni sem lehet a céget. Eljön a pont, amikor a legjobb emberek kilépnek, a projektek csúsznak vagy el sem indulnak, az ügyfelek elégedetlenek lesznek a lassú vagy ötlettelen kiszolgálás miatt. A konkurencia pedig szépen lassan lekörözi a céget.

A vége? Rossz esetben csőd. Jó esetben “csak” stagnálás: a vállalkozás nem nő tovább, hiába lenne meg benne a potenciál. És a legszomorúbb, hogy mindez megelőzhető lenne, ha a vezető időben belátja: ő maga áll a forgalmi dugó elején, ő a szűk keresztmetszet. Amint ezt felismeri és hajlandó változtatni, lassan újra beindulhat a forgalom.

Hogyan tovább? – Változás és külső segítség

Mit tehet az a vezető, aki magára ismert a fentiekben (még ha kicsit fájdalmas is a felismerés)? Először is: ne essen kétségbe. A jelenség gyakoribb, mint gondolnánk, és nem jelenti azt, hogy rossz vezető vagy – csak azt, hogy van min változtatni. A legjobb vezetők is emberek, akik néha rossz beidegződésekkel dolgoznak. A jó hír, hogy ezeken lehet változtatni, mégpedig tudatos munkával.

Az első lépés a felismerés. Be kell ismerni, hogy a kontrollmánia, a mikromenedzsment, a bizalmatlanság és az “én mindent jobban tudok” attitűd hosszú távon rombolja a cégedet (és a saját idegeidet is). Ha ez megvan, jöhet a változtatás.

Ez azonban nehezen megy egyedül, hiszen pont az a baj, hogy a vezető egyedül próbál mindent megoldani. Itt jöhet a képbe egy külső üzleti tanácsadó cég vagy coach bevonása.

Egy jó tanácsadó friss, objektív szemmel néz rá a vállalkozásodra és a vezetői stílusodra. Olyan, mint egy kíméletesen őszinte tükör: segít rávilágítani, hol csúsztál el, és gyakorlati módszereket ad a változtatáshoz. Kívülről könnyebb meglátni azt, ami belülről már megszokott. Lehet, hogy nehéz beismerni, de senki sem tud mindent egyedül megoldani. Egy külső tanácsadó nem elveszi a döntéshozói szerepedet, hanem segít abban, hogy valódi vezetőként működhess – stratégiai szinten, nem pedig a napi tűzoltások közepette. Néha egy külső szem az, ami végre megmutatja, merre kellene elindulni.

Mi a New Wave Business-nél abban hiszünk, hogy a tanácsadás nem akkor jó, ha külső szakértőként átvesszük a cég felett a hatalmat és a vezetőre ráerőltetjük a saját nézőpontunkat. Épp ellenkezőleg. Az általunk alkalmazott tanácsadói módszer a tanításon és egy valódi nézőpontformáláson alapszik. Segítünk abban, hogy igazi vezetővé válj: olyanná, aki stratégiai kérdésekkel foglalkozik, delegál, megbízik a csapatában, és így valóban a cég motorja lesz, nem pedig a fékje.

Végső tanulság? A jó vezető nem attól jó, hogy mindenhez ő ért a legjobban, és mindent maga csinál meg. Hanem attól, hogy képes felépíteni egy olyan csapatot, amelyben megbízik, és ahol az emberek szívesen dolgoznak, mert tudják, hogy számít a tudásuk. Ha felismered magadban a kontrollfüggő kisördögöt, merj változtatni – és ne félj segítséget kérni hozzá. Lehet, hogy épp ettől lendül meg újra a céged fejlődése. Sőt, az is lehet, hogy végre nyugodtan kivehetsz egy hosszú szabadságot anélkül, hogy attól tartanál: nélküled összeomlik a világ. Ugye, milyen csábító perspektíva?